Kijött az inkubátorból és megmondta a magyaroknak merre van előre. A minap egyfajta új Magyarország is született vele és általa Uránia (Zeusz és Mnémoszüné lánya, a csillagokba írt tudományok – az asztronómia és az asztrológia patrónusa) méhében. Így persze könnyű!

Egy apró hiba azért most is becsusszant, akárcsak Uránia másik három gyermekének sorsába: Amerikában született. Haza kéne hozni.

Pigniczky Réka - Inkubátor

című dokumentumfilmjének bemutatójára gyűlik 2009. január 20-án este az illusztris közönség az Uránia mozi díszes nagytermében. Az ezúttal dramaturgként fungáló Gellér-Varga Zsuzsanna némileg viccelődve mondja a helyüket kereső, későn (azaz nem elég korán érkezőknek), hogy az év médiaeseményére bizony idöben kellene érkezni.

A humor végigkísér a vetítés alatt és találónak bizonyul. Pontosnak tűnik az esemény jelentőségét illetően is, de nem kevésbé a bemutatott duplabürger amerikai magyar amatőr színjátszók világ-, magyarság-, Magyarország- és önképe tekintetében.

Magáról a sztoriról hadd meséljen a trailer!

A Kultúrház beszámolója (a 2. perctől, de különösen a 4.-től) csekélyke ízelítőt ad a humorból, öniróniából, önkritikus szarkazmusból, ami a filmet jellemzi. Ebből és a lépéssel odébb megtalálható Index-kritikából megtudhatjuk, hogy nem egy egészen új film bemutatása emelte ezt a januári napot médiaeseménnyé. Talán inkább az, ahogy a vetítés végén az "István, a Király" szerzői közül nem a kultikussá vált rockopera mai szellemi hazájához kötődő Szörényi Leventét kérik a hangsúlyosan jobboldali amerikai közösségből származó alkotók a színpadra, hanem Bródy Jánost.

Persze, ha ritkán is, voltak szimbolikus gesztusok a kultúrkampf elmúlt éveiben is,  melyekkel a sokszor akaratuk ellenére a barrikádok két oldalára szorított, a politikai rendezők által csapataik mellére kitűzött plecsniként szerepeltetett művészek és más értelmiségiek demonstrálták összetartozásukat, a (hazai) magyar kultúra egységét.

Ez a film azonban továbbmegy. Nem csupán azzal, hogy a nyugati magyarságot is bevonná ebbe, hisz annak sokfélesége miatt erre nem is vállalkozhat. Kimondott vagy ki nem mondott kérdésfelvetéseivel inkább. Szemelgessünk belőlük!

Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Ó, mondd, te kit választanál?

A régi mesék a Jóról és a Rosszról. Az ötvenhatos lángot őrző amerikás erősen jobboldali, antikommunista magyar közösség gyermekei, akik az ötvenes évekről a lázadó szülők magukkal hozott képei legendáriumában nevelkednek és Amerikától is féltve őrzött magyarságuk jelképeként kezdenek bele a mű amatőr előadásába 1984-ben. Rá kell döbbeniük, hogy az a kép, amit Kádár Magyarországáról sajátos szubkultúrájuk kialakított, aligha lehet érvényes, ha ilyen darabot két évvel a Solidarność zászlóbontása és szükségállapottal való megfojtási kísérlete után, Jerzy Popiełuszko ki tudja hanyadik letartóztatása tájékán százezres tömeg előtt, többszöri előadásban bemutattak.

A mai Magyarország jobboldali szubkultúrájában ugyanez a torzkép, melynek akkor és ott elmúlóan ugyan, de szerepe volt, változatlanul és múlni nem akaróan tovább él. Mint ahogy tovább élnek baloldali legendák is a hetvenes-nyolcvanas évek hazai történelemérettségi tételeiből is a fasiszta Horthy-rendszerről. Pedig olykor az apró distinkciók megtétele is közelebb visz az értelmes párbeszédhez. Egyik régi mese átírása sem rehabilitálja egyik rendszert sem, de segít megérteni, mi történt és még inkább, mert a múlt tovább él, hogy mi történik velünk?

Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te kit választanál?

A film sajátos módon egyben az irreguláris magyar polgárság portréja is. Olyan, mintha egy bonyolult tükörrendszer sokszorosan áttett és apróra töredező képein látnánk. A nyugati polgári lét hazai, preindusztriális elemekkel tarkított dzsentri hagyományai, amint korszakos zárványként exportálva a posztindusztriális szakba érő amerikai társadalom távolából ismerkedik a késői kádárizmusban újjáéledő, ellentmondásoktól terhelt és megszakadni látszó paraszti felemlekedés által fűtött, részben modernizált, népies, kommunista rezsim által fékezett habzásnak engedett  nacionalizmusba hajló hagyományával. Aki nem szédült bele, akár vadászpilótának  is jelentkezhet... vagy maga is átélte.

Hol a megváltás? Joggal kérdezhetjük. A film által nyújtott keretek között sajnos azt kell mondanunk: Amerikában. Minden gyötrelme és minden bezárkózási kísérlete ellenére még a kicsit mindig önámító emigráns közösség is azt mutatja, hogy a ráció, együttműködés és környezetbeli változásokra is érzékeny folyamatos önértékelés polgári erényei képesek, ha tökéletlenül is, megváltani a szentimentalizmussal, kuruckodással és teljesületlen, irreális vágyaktól fűtött, felelősségkerülő és rendre bosszút forraló világunkat. Nekik ezt akár ottragadva, akár onnan hazatérve úgy látszik sikerült.

Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?

Pigniczky Rékát és csapatát.

http://www.56films.com/hungarian/inkubator